PÉCSI HAVAS BOLDOGASSZONY-TEMPLOM

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye

| 0 comments

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4., hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következőket lépteti életbe:

  1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomaink továbbra is nyitva állnak. A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról az egyes megyéspüspökök az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja alapján a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd. Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, további intézkedésig a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek.
  2. Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon.
  3. A még mindig fennálló veszélyhelyzetre való tekintettel visszavonásig továbbra is érvényesek a 637/2020. sz., március 17-én kelt rendelkezésünkben foglaltak, miszerint a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól felmentést adunk, és továbbra is lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását, amíg a rendkívüli helyzet tart.
  4. Továbbra is bátorítjuk testvéreinket, hogy töltsenek kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít. A közvetítések rendjéről felületeinken tájékoztatást adunk.
  5.  A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami járványügyi rendelkezéseket, figyelemmel az egyes egyházmegyék külön előírásaira is.
  6.  Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.
  7. A plébániai és a szerzetesközösségektől továbbra is kérjük, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Köszönjük a paptestvérek szolgálatát, mindenki helytállását és a hívek megértését ebben a sajátos helyzetben. Gyakoroljuk továbbra is a nagylelkűség erényét és különösen is figyeljünk egymásra.

Budapest, 2020. május 1.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Pécsi Egyházmegyére vonatkozóan a nyilvános liturgiák megtartásának lehetőségéről a későbbiekben születik döntés, melyről a híveket alkalmas módon tájékoztatjuk. Addig a korábban kihirdetett rendelkezések vannak érvényben, tehát a nyilvános szentmisék bemutatása szünetel.

Vélemény, hozzászólás?