PÉCSI HAVAS BOLDOGASSZONY-TEMPLOM

Köszönetnyilvánítás

| 0 comments

A 2017. évi Havas Boldogasszony-búcsúra elkészült templomunk régóta esedékes külső felújítása. A hálaadás és a munkákat követő megáldás augusztus 5-én este püspöki szentmise keretében történt.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik nagylelkű adományaikkal lehetővé tették a renoválás elvégzését. Minden felajánlás egyaránt fontos, ám egyes nagyösszegű adományok jelentősen növelték az egyszerre elvégezhető feladatok sorát.

Külön köszönet a két fő támogatónak, az OPAL Szolgáltató Zrt.-nek és vezetőjének Dr. Bártfai Béla vezérigazgató úrnak, ill. a Pécsi Egyházmegyének és Dr. Udvardy György megyéspüspök úrnak! Nélkülük nem valósulhatott volna meg a felújítás.

A munkák 2016 szeptemberében kezdődtek, és a 2017-es búcsúra fejeződtek be. A külső falakat teljesen újravakolták, lefestették, a toronysisakot megjavították, az ablakokat, zsalukat, fémszerkezeteket is megújították. A tetőzet léceit, cserepeit kicserélték, a korábbi bádogos szerkezetek helyére ötvözött horganylemez került. A főbejárati lépcsőre és küszöbre mészkőburkolat készült, a fő közlekedési útvonalakat térkővel borították, és tereprendezés is történt. A sekrestyét kifestették, és oda új szekrénysor készült. Ezúton fejezem ki köszönetemet a felújításban közreműködő vállalkozóknak és munkásoknak!

Ugyanakkor ezzel nem értünk a végére tennivalóinknak. További terveink között szerepel többek között egy kulturált mellékhelyiség kialakítása, az ablakok, padok cseréje, padfűtés korszerűsítése. A továbbiakban is várjuk tehát a kedves Testvérek nagylelkű adományait a templom nyugati kapujánál található faperselybe, ill. templomunk bankszámlájára, hogy ez a búcsújáróhely a jövőben is betölthesse feladatát, hirdesse Isten dicsőségét, s az evangélium továbbadásának alkalmas helye legyen.

Máger Róbert
templomigazgató

Vélemény, hozzászólás?