LITURGIKUS VÁLTOZÁSOK az új misekönyvhöz kapcsolódóan

Pünkösdvasárnaptól a Pécsi Egyházmegyében is bevezetésre kerül a római misekönyv új kiadása. Az alábbiakban néhány mindenkit érintő változásra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az új misekönyv mostani bevezetése mindnyájunk lelki hasznára történhessen.

Változások a liturgikus testtartásunkban
A szentmisén való a testtartásunknak (állás, ülés, térdelés, meghajlás, stb.) nagy jelentősége van, hiszen ezáltal egész emberségünk, így testi valóságunk is bevonódik a liturgiába, ahol keresztényként különösen is azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztusban az Isten testben jött el, és látható, megfogható formában maradt velünk az Eucharisztia szent színei alatt.

Innentől kezdve a világegyház általános gyakorlatához igazodunk. E szerint:

– Állunk a bevezető ének (Introitus) elejétől a könyörgés (Collecta) végéig, majd leülünk.
– Felállunk az Alleluja éneklésére és az evangéliumra, majd pedig a Hitvallás és az egyetemes könyörgések imádságára.
– Változás a megszokotthoz képest, hogy felállunk az „Imádkozzatok testvéreim…” felszólításra, és a továbbiakban állva maradunk a felajánló könyörgés, a prefáció és a „Szent vagy” alatt. Ez kifejezi a miséző pap által mondott imádsághoz való figyelemteljes kapcsolódásunkat, az Isten előtti tiszteletünket és fegyelmezettségünket, és így segíti a liturgiában való aktívabb részvételt. Ünnepi szentmisében már a tömjénezésre felállunk és onnantól állva maradunk.
– Térdelünk az átváltoztatás alatt, majd felállunk, vagy pedig tetszés szerint térdelve maradunk az eucharisztikus ima befejezéséig.
– A Miatyánkra mindnyájan felállunk. Állva énekeljük az „Isten Báránya” éneket is.
– Az áldozás előtt („Íme az Isten Báránya…”) szokás szerint ismét letérdelünk.
– A szentáldozás után tetszés szerint térdelünk vagy ülünk.
– Újdonság, hogy mindannyian felállunk az áldozás utáni könyörgésre. A hirdetések alatt leülhetünk, de az áldásra újra felállunk.
– Akinek egészségi állapota úgy kívánja (pl. nem tud térdelni, vagy huzamosabb ideig állni), a továbbiakban is szabadon eltérhet a közösség többi tagjának testtartásától.

Változások az állandó részek szövegeiben

A bűnbánati imában az eredeti, latin szöveghez igazodva elmarad Szűz Mária neve előtt a „szeplőtelen” jelző említése. Ezentúl mindnyájan így imádkozunk: „[…] kérem ezért a boldogságos, mindenkor Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket […]”. Ez a változtatás pusztán az imádság fordításában jelent az
eddigiekhez képest különbséget, semmiképpen sem érinti és csorbítja hitünk igazságát, miszerint a Szent Szűz szeplőtelenül fogantatott, és a bűn minden szeplője nélkül élte egész emberi életét.

A latin eredetit követve az új magyar fordítás szerint a pap a következőképpen vezeti be a felajánló könyörgést: „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.” A hívek válasza változatlan. Ez a szövegmódosítás („áldozatunk” helyett „az én áldozatom
és a tiétek”) segít megértenünk, hogy papok és hívek Isten egy és ugyanazon népének tagjaiként, de mégis, szolgálatunk szerint különböző módon veszünk részt a liturgiában. A keresztségben mindannyian részesültünk az általános papság méltóságában és küldetésében, melynek erejéből életünk áldozatát és szívünk imádságait, szándékait hozzákapcsolhatjuk Jézus Krisztusnak az oltáron megjelenő áldozatához. Ugyanakkor lényeges, hogy a szolgálati papságra felszentelt személy áldozata a hívek áldozatától különböző, hiszen ő a szentmisében Krisztus személyében (in persona Christi) van jelen és mutatja be az
Atyaistennek az Eucharisztiában Krisztus egyetlen megváltó áldozatát.

A békeköszöntésnél ezentúl a diakónus vagy a pap ezt mondja: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” és nem „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Ez az új formula nem a latin eredetinek („Offerte vobis pacem”) a pontosabb fordítása, mert az nagyjából úgy hangozhatna, hogy „Ajánljuk föl egymásnak a béke jelét”, hanem visszatérés a II. Vatikáni Zsinat utáni új magyar misekönyvben egyszer már szereplő szöveghez. A most megjelent új magyar misekönyv előírásai is lehetővé teszik az eddig megszokott kézfogást: „Ezután mindnyájan a béke és a szeretet jelével, például kézfogással vagy meghajlással köszönthetik egymást”.

A szentáldozás szertartásában az Eucharisztia felmutatásakor – szintén a latin formula hűségesebb fordításával – a pap így szól: „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.” A válasz ebben az esetben is változatlan marad. A korábbi formula („boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya”) is helyes, hiszen az Eucharisztiában
ahhoz az asztalhoz járulunk, ahová Jézus hív bennünket. Azonban az új megfogalmazás – mely a latin eredetinek szó szerinti fordítása – közvetlenebbül felidézheti bennünk a Jelenések könyvének szavait: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” (Jel 19,9). A szentmise maga a Bárány lakomája: visszautal a szabadulás emlékezetére elköltött ószövetségi bárány-vacsorára, és Jézus Krisztus, az Isten értünk feláldozott Bárányának húsvéti áldozatát jeleníti meg. Az Eucharisztia menyegzős lakomának is mondható: ekkor lép frigyre Krisztus és az Ő menyasszonya, az Egyház. Az ártatlan és tiszta áldozati Bárány értünk adott Testéből és értünk kiontott Véréből való részesedés szabadított meg
minket is a bűntől, és nyitotta meg számunkra az Istennel való lelki egyesülés útját.

Az új magyar nyelvű fordítás segíthet bennünket, hogy a Katolikus Egyház egészéhez kapcsolódva, még gazdagabb legyen a liturgikus imádságunk, és gyümölcsözően kapcsolódhassunk be a szentmise ünneplésébe, mely az Egyház életének valódi csúcsa és forrása.